Amit nem olvastam 2025-ben

Alig olvastam valamit ebben az évben. Nem volt időm. Persze ha a sok altatás utáni egy-másfél órát nézzük, amit olvasásra szánhattam volna, akkor volt. De nem arra szántam. Mire kijutottam a gyerekszobából kivörösödött, kontaktlencsétől száraz szemmel, már csak aludni vagy filmet nézni volt kedvem. És telefonozni - természetesen. Ahhoz mindig van. Villamoson, buszon, vonaton. Na nem, vonaton olvasni szoktam. Viszont keveset vonatozom, alig háromszor egy évben, de lehet, hogy csak kétszer. Az nagyjából két óra oda-vissza, attól függően hova megyek. Ha nincs gyereksírás, hangos zenehallgatás, csámcsogás, kihangosított telefonálás, akkor egész jól lehet haladni egy könyvvel, de mindig van, úgyhogy ez nem opció. Villamoson, metrón, buszon sem olvasok, mert nem utazom annyit, hogy belemerüljek egy könyvbe, anélkül meg minek. Maradnak a hírek és a telextárcák, de egyiket sem olvasom végig. 

Vannak más okok is. Hogy például nem tetszik a könyv, és abbahagyom. Többnyire pont azokat a könyveket teszem le felháborodva, ami másoknak annyira beüt. Nézem, hogy hányan interjúznak a szerzővel, díjakat kap, meghívják ide-oda, beszélnek róla, ajánlják a könyvét, én meg émelyegve bólogatok, nagyokat nyelek, pislogok, de nem merem megemlíteni, hogy szerintem meg tömény giccs az egész. Elkedvetlenedem. Leveszem a polcról Ulickaját vagy a Tibeti Halottaskönyvet, mindegy, az mindig megnyugtat. Aztán megint nekifutok a dühödten félbehagyottnak, és megint leteszem, aztán újra nekifutok, és leteszem. Végleg. A molyon és a goodreads-en is félbehagyottként jelölöm meg. Mégsem hagy nyugodni. Beleolvasok megint, próbálom megérteni a magasztaló recenziót - nem megy. Nem értem az egészet. Biztos hülye vagyok. Ezt ismételgetem magamban, persze nem segít. Minden polcon van egy rejtegetett, lefordított, sarokba állított kötet, amit sohasem fogok már elolvasni, és nem tudom mit kezdjek vele.

Ami még fontos, és amire eddig nem sikerült megtanítanom magam, hogy egyáltalán nem muszáj egy könyvet végigolvasni. Akkor sem, ha jó. Ér letenni, és elővenni egy másikat, vagy hagyni az egészet a francba, és valami egészen mást csinálni. Ez nekem nagyon nehéz. Van ebben egy kis jólneveltség is, hogy így illik. Amibe belefogtam, csináljam is végig, tiszteljem meg a mindenkori írót azzal, hogy végigolvasom a könyvet, hiszen ki tudja, talán az utolsó harminc oldalon minden összeér, és mindent megértek majd. De nem kell, az olvasás ne legyen kényszer, vagy valamilyen teljesítmény függvénye, hogy hány oldalt és hány könyvet olvastam el az évben. Ez nem verseny, itt nem kell megfelelni. Persze ezeket mind magamnak mondom. És egyébként ebben az évben abbahagyás szempontjából egész jól teljesítettem. Csak akkor olvastam valamit muszájból végig, ha interjút kellett készítenem a szerzővel, de igazából még akkor sem, mert az egyik könyvet csak a harmincadik oldalig tudtam végigolvasni, úgyhogy le kellett mondanom a beígért interjút. Persze a szerző erről semmit sem tudott. Vida Gábor Senkiháza című regényét is letettem, pedig az nagyon jó. Egyszerűen nem tudtam kellőképpen odafigyelni. De abbahagytam Török Ábel A harmadik ég című regényét is, egészen más okok miatt, és ezt nem is fogom már elolvasni, viszont a Senkiházát mindenképp. Letettem még néhány ajurvédás és jógás könyvet is. André Ferenc Szótagadó című kötetét sem olvastam teljesen végig, pedig nagyon tetszett, de miután megcsináltam vele az interjút, már mást kellett olvasnom. Valahogy így. Rohanásban, szakaszosan, munkaidőben olvasok, és remélem eztán bátran leteszem a könyveket, ha úgy van.

Ti mit nem olvastatok ebben az évben?